Az örökség ünnepe
Magyarország kitüntetését egy hivatalos program kísérte október 15-én az MIFC keretében, amelynek része volt az „Egy fordított modell: Konkrét lépések a magyar filmörökség népszerűsítésére” című konferencia. Az eseményt restaurált klasszikusok – köztük Szabó István Apa (1966) című filmje – vetítése, valamint a Nemzeti Filmintézet (NFI) által összeállított filmplakát-kiállítás követte, amely az 1960-as évektől az 1980-as évekig terjedő időszakot ölelte fel; azokat az évtizedeket, amelyek meghatározták a magyar mozi vizuális nyelvét.
A delegációt Ráduly György, az NFI Nemzeti Filmarchívum igazgatója vezette. A Lumière Filmfesztivál részéről Laura Lépine-nek adott interjújában hangsúlyozta Magyarország és Franciaország történelmi kapcsolatát:
„Magyarország gazdag filmtörténettel rendelkezik, amely a hetedik művészet legelejére nyúlik vissza – a Lumière fivérek már 1896-ban forgattak Budapesten! Ezek a felvételek megtalálhatók a Lumière Múzeumban. A magyar filmművészet tehát szorosan kötődik a franciához.”
Ráduly Magyarország folyamatos jelenlétét a vásáron annak 2017-es alapítása óta olyan lehetőségként írta le, amely „alkalmat ad arra, hogy bemutassuk a magyar mozi gazdagságát mind a szakmabelieknek, mind a nagyközönségnek”, egyfajta „két kultúra közötti tapasztalatcserének” nevezve azt.
Restaurált hangok és megújult közönség
A magyar vetítések középpontjában Szabó alkotásai, az Apa, a Mephisto (1981) és a Csodálatos Júlia (2004) álltak – mindegyiket az NFI örökségvédelmi programja keretében restaurálták, amely 2017 óta több mint 350 filmet digitalizált. A válogatás a magyar történetmesélés fejlődését tükrözte az 1960-as évek befelé forduló realizmusától a 2000-es évek nemzetközi koprodukcióiig.
A lyoni közönség meleg fogadtatásban részesítette a műveket, a francia kritikusok pedig méltatták a filmek erkölcsi tisztaságát és érzelmi mélységét. További vetítések – köztük Mészáros Márta Ők ketten és Fábri Zoltán Az ötödik pecsét című filmje – árnyalták tovább Magyarország kreatív örökségének képét; egy olyan nemzeti filmművészetét, amely a történelem súlyát mélyen személyes művészetté formálja.
Szabó István: Az emlékezet és az erkölcs mozija
A fesztivál magyar fókuszpontjában természetesen Szabó István, a díszvendég és Európa egyik legelismertebb szerzői filmese állt. Szabó hat évtizeden át vizsgálta, hogyan egyensúlyoznak az egyének a hatalom és a lelkiismeret útvesztőiben – a félig önéletrajzi ihletésű Apától kezdve az Oscar-díjas Mephistón át a többgenerációs A napfény ízéig.
A Lumière fesztiválon Szabó mesterkurzust tartott, amelyen a történelem és az emlékezet kölcsönhatását vizsgálta saját munkásságában. A politikai nyomás alatt lévő művészi felelősségről szóló gondolatai egyaránt mély benyomást tettek a filmesekre és a közönségre. Ahogy Ráduly megjegyezte az interjúban:
„Életműve az európai történelemről mesél: annak traumáiról és aranykorairól is. Gyakran vizsgálja az egyének és a hatalom birtokosainak kapcsolatát. Filmművészete rendkívül humanista, politikus és időtlen.”
Szabó jelenlétét egy szimbolikus tiszteletadás koronázta meg: felkerült a neve a Lumière Intézet Filmesek Falára (Mur des cinéastes) – csatlakozva olyan rendezőkhöz, mint Francis Ford Coppola és Martin Scorsese.
Archívumok közötti párbeszéd
Magyarország díszvendég-szerepe egyúttal a nemzetközi együttműködés mintapéldája is volt. Az kerekasztal-beszélgetésen az NFI képviselői felvázolták, hogyan működik együtt a Nemzeti Filmarchívum, a Filmlabor és a Nemzeti Filmintézet a klasszikus magyar filmek restaurálása és megosztása érdekében. Megközelítésük, amely a nemzeti filmtéka hiányában alakult ki, az európai archívumokkal, kulturális intézményekkel és oktatási hálózatokkal való szoros együttműködésen alapul.
A Lumière Intézettel való partnerség Ráduly szerint több mint szimbolikus: lehetővé teszi Magyarország számára, hogy ne csak bemutassa restaurált klasszikusait, hanem újakat is felfedezzen a Budapesti Klasszikus Film Maraton számára – „ez valóban a két kultúránk közötti csere”.
Az emlékezet közös nyelve
A magyar program a 2025-ös fesztivál egyik legösszehangoltabb tiszteletadásaként tűnt ki. A francia kritikusok és a fesztiválozók kiemelték annak kurátori mélységét, valamint a filmörökség, mint élő kultúra iránti elkötelezettségét. Magyarországon a sajtóvisszhang a kitüntetést nem önvállveregetésként, hanem a reflexió pillanataként értelmezte – bizonyítékként arra, hogy a nemzeti mozi, ha megőrzik és megosztják, hidat képez időn és határokon át.
Magyarország számára a 2025-ös Lumière fesztivál egy egyszerű igazságot erősített meg: a mozi emlékezete mindenkié, aki életben tartja azt. A restaurált képkockák és az újrafelfedezett történetek fényében Budapest és Lyon ismét találkozott – a film univerzális nyelvén keresztül.
US Edition
China Edition